Hárman párban
Későre járt már, de Alex még nem ért haza a szokásos szombat esti pókerpartiról. Úgy döntöttem nem várok rá tovább, és lementem zuhanyozni. Ahogy a zuhany alatt álltam, és a forró víz bepárásította a levegőt, behunyt szemekkel élveztem a mint a vízsugarak kényeztetik libabőrös testemet. Élveztem ahogy a víz folyik végig a testemen... a pici vízcseppek az arcomról indulva haladtak a államra, onnan a mellbimbóimra, a köldökömön át a puha és selymes puncimig, onnan a combjaimon végigcsorogva jutottak el a bokámig... tusfürdővel jó alaposan végigkentem magam mindenhol, ujjaimmal gyöngéden simogattam habos testemet, és közben elképzeltem, hogy Alex meg én a zuhany alatt szeretkezünk. Ekkor hallottam, hogy zörög a kulcs a zárban, és örültem, hogy végre hazaért, és gondoltam gyorsan becsábítom a zuhanyba, hogy valóra váltam a fantáziámat. Nyílt a fürdőszoba ajtó, és én huncut mosollyal az arcomon pattantam ki a zuhany alól, hogy elcsábítsam őt egy vizes kalandra. Ekkor ért a meglepetés, hogy nem is ő lépett be az ajtón, hanem a haverja, akivel együtt voltak kártyázni... ott álltam anyaszült meztelen, vizes testtel kissé zavartan, és az volt a furcsa, hogy még csak meg sem próbáltam magam egy törölköző mögé rejteni, engedtem, hogy nézzen, és élveztem a pillantásokat. Hosszú perceknek tűnt az a néhány pillanat amit egymás végigmérésével töltöttünk, aztán a dermedt ácsorgást Ricsi szakította meg, aki inkább átsietett a másik mellékhelységbe, hogy könnyítsen magán. Én addig felkaptam a pongyolám, és kimentem, hogy üdvözöljem Alexet, és elmeséltem neki az előbbi jelenetet. Látta a tekintetemben a tüzet, érezte a hangomban a vágyat, és tudta is, hogy nekem minden álmom az volt, hogy kipróbálhassam milyen az, ha két férfi kényezteti egyszerre a testemet. Csak reménykedni tudtam abban, hogy Ricsi is kapható lesz egy ilyesfajta kalandra. Nem is kellett sokat győzködnünk, szinte azonnal igent mondott a felkérésre. Míg a fiúk is letusoltak, gyorsan belebújtam vadító fehérneműmbe: illetve fekete csipke tanga, melltartó, és a szülinapomra kapott csipke combfixem is előkerült, hogy biztos legyen a siker. a szobában gyertyát gyújtottam, és egy számot a lejátszóba készítve vártam a srácokra. Az ágy szélére ültettem őket, a derekukon csak egy szál törölköző volt körbetekerve.... és belekezdtem a táncba... beleadtam mindent, amit izgatónak találtam: riszáltam a popsim, simogattam a testemet, a melleimet kibújtattam a melltartóból, és nyalogattam a kőkemény mellbimbóimat, és szépen érzékien megszabadultam minden egyes ruhadarabomtól. Szinte egyszerre felálltak, és közrefogtak, kezek simogattak mindenütt. Csókok százai lepték el a nyakam, az ajkam, a melleim. Legugoltam közéjük, megmarkoltam kőkeményre duzzadt szerszámjaikat, és mohón felváltva szopni kezdtem őket. A nyelvemmel és az ajkaimmal is játszadoztam, kényeztettem férfiasságukat, közben már annyira izgalomba jöttem, hogy a szinte már csorgott végig a szeméremajkaimon a nedvességem. Alexet hanyatt löktem az ágyon, fölé hajolva folytattam tovább a szájjal való kényeztetést, miközben az ágy előtt állva a popsimat Ricsi felé tartva vártam, hogy belém hatoljon végre. Lassan és óvatosan kezdte dugni a puncimat, minden millimétert éreztem ahogy beljebb és beljebb ér, majd egyre szaporábban lehetett hallani, ahogy a popsim az ágyékához csapódik.Alex jelezte, hogy még nem akar elmenni, haggyam abba amit csinálok, inkább feküdjek hanyatt az ágyra, hadd kényeztessen ő is egy kicsit. Lefeküdtem, a fejemet az ágy szélénél lelógattam, hogy amíg Alex a puncimmal játszik, addig Ricsi farkát szopogathassam. Leírhatatlanul jó érzés volt, hogy miközben egy pénisz a számban jár ki és be szinte egész a torkomig, addig néhány ujjacska ficánkol bennem, miközben a csiklómat szájjal izgatják. Mikor már éreztem hogy majdnem én is elmegyek megálljt intettem... akartam még húzni magam egy kicsit...Ricsit az ágyra parancsoltam, rámásztam, az ágyékára ültem, és a csiklómat izgattam kőkemény farkával. Ekkor Alex mögém térdel, és megkért hogy üljek rá Ricsi péniszére. Miközben Ricsin lovagoltam, hátulról csókolgatta a nyakam, simogatta a melleim és a kezével izgatta a csiklómat. Majd megkért, hogy adjak egy csókot Ricsinek. Mikor előrehajoltam, furcsa de egyben fantasztikus érzést éreztem: beerőszakolta férfiasságát a tocsogós puncimba Ricsi farka mellé... egy pillanatra meglepődtem, de tényleg csak egy pillanatra, mert utána hatalmába kerített egy fantasztikus érzés. a két pasi farka egyszerre járt ki és be, a puncim szinte szűknek volt mondható, mindenki nagyon élvezte a helyzetet. Hangos szuszogások, nyögések hallatszottak, ütemes pici csattanások, ahogy a testek összeértek. Ricsi halkan feldobta, hogy mit szólnék, ha a popsimat is bevonnánk a játékba?! Mivel nem vagyon semmi jónak elrontója, nem kellett sokáig duruzsolni nekem sem :). azért előkaptam egy krémet, és Alex kezébe nyomtam, aki már profi módon tudta, hogy hogyan kell óvatosan előkészíteni a másik lukacskámat. Miután már jó krémes lettem, Ricsit az ágy szélére tessékeltem, neki hátat fordítva óvatosan ráültem, és miután már jól bejáratódtam, Alex birtokba vette a puncimat. Nem gondoltam volna, hogy ekkora örömöt tud szerezni, mikor két férfi is kényeztet egyszerre. Egy kéz a csiklómat izgatta, már nem is tudtam melyiküké lehetett, mert teljesen átadtam magam az érzéseknek. Ki akartam élvezni minden egyes pillanatot, hiszen régóta egy ilyen estére vágytam. Az izgalom teljesen a hatalmába kerített. A fiúk is mindent megtettek azért, hogy úgy kényeztessenek, ahogy csak tudnak. Már nem is kellett sok ahhoz, hogy egy hatalmasat élvezzek, miközben az óriási lüktetések egyre kijjebb szorították a két csodaszerszámot belőlem. Ezután a srácok gyorsan a hátamra fektettek, mert mintha összebeszéltek volna szinte egyszerre a melleimre élveztek, amit nagyon szeretek... ezután egymás mellé feküdtünk, én középen, összekulcsolt kezekkel feküdtünk még néhány percig, amíg magunkhoz tértünk a bódulatból. Végül egy közös zuhanyozással zártuk az éjszakát... nagyon klassz este volt, és abban mindannyian egyetértettünk, hogy ennek még lesz folytatása...
Segíts magadon...
Egyedül voltam itthon. A gép előtt ülve arra gondoltam mi lenne ha megnéznék egy két szexvideót. nagyon csajos voltam. a kedvenc oldalamon bőven volt választék a jobbnál jobb filmek közül... teljesen benedvesedtem a láttakon. A szekrényből előkerült a vibrátorom, ami nemsokkal később már a tocsogós puncimban fickándozott, miközben hanyatt feküdtem az ágyon. Becsuktam a szemem, és elképzeltem, amint két férfi kényeztet:miközben az egyik a puncimat dugja, a másik a számat használta ki, és a melleimet símogatta. A csiklómat izgattam a kezemmel, miközben a vibrátor csak járt ki és be, és hallani lehetett a tocsogást, a nedvesség végigcsorgott a popsimon keresztül egész a lepedőig. ebben az izgalmi állapotban nem kellett sok idő ahhoz, hogy egy hatalmasat élvezzek, hangos felnyőgés és tüktetéshullám következett, mely szinte kitolta a játékszert belőlem. minden izmon összerándult, melegség játra át a testem, teljesen ellazultam, és jól éreztem magam. Aznap éjszaka nem volt gond a nyugodt alvással...Reggeli ébresztő
Kinyitottam a szemem, s egyből megpillantottam kőkeményre duzzadt, ágaskodó péniszét. Vajon mit álmodhat?Gondoltam, abból semmi rossz nem sülhet ki, ha felébresztem... bemásztam a takaró alá, nyalogatni kezdtem körbe és körbe, majd a számba vettem, és vadul szopni kezdtem... nagyon élvezem, amikor a számmal játszhatok vele. Hallottam, amint nagyokat szuszog. Felébredt... vágycseppek csordultak ki a farkából, amit szorgalmasan az utolsó cseppig lenyaltam. benyeltem a szerszámot tövig, a torkomban éreztem a végét.... csak szívtam, és nyaltam egyre erősebben, az ajkaim föl le jártak. lüktetést kezdtem érezni, de én csak folytattam a szopást, és nagy hangos nyögés kíséretében a számba élvezett. Nagyot nyeltem... végigcsókoltam a testét felfelé egész a füléig, és belesúgtam: jó reggelt! tetszett neki az ébresztő, azt mondta, minden nap kezdődhetne így...Erotikus történet: A tóparton
Erotikus történetek: A szaunában
Lassan beköszönt a tél, és elérkezett a nemszeretem idő is... a nappalok egyre rövidebbek, és a hosszú esti órák nagyon lassan telnek. Időmúlatás gyanánt azt találtam ki, hogy elmegyek egy esti fürdőzéssel egybekötött lazítós masszázsra. Felpakoltam és már úton is voltam a fürdő felé. Úgy gondoltam masszázzsal kezdem, ami jól ellazít majd. Miközben a szoba előtt vártam a soromra, megakadt a szemem az új masszőrön. Mindenki őt nézte. Fiatal, és nagyon jóképű. Hatalmas barna szemei fekete haja és kreol bőre teljesen megbabonázott. szinte már nekem volt kellemetlen, hogy annyira bámulom őt. ...végre sorra kerültem. felfeküdtem az ágyra. Úgy átgyúrt, hogy a testem tetőtől talpig zsibogott...Gondolatban viszont teljesen máshol jártam. Elképzeltem, amint egy homokos tengerparton a naplementében előjáték gyanánt végig masszírozza testemet, és egymáséi leszünk, miközben a tenger habjai símogatják lábainkat. Tetőlől talpig telis tele lettem libabőrrel, teljesen feltüzelt a gondolat. Amikor a combom belső részéhez ért, már teljesen magamon kívül voltam. Hangosan szuszogtam, és minden akaratomat összeszedve próbáltam magamon uralkodni. A mellbimbóim bekeményedtek, és a puncim is nedves volt már... aztán vége lett a harminc percnek... észrevettem, hogy a srácnak tetszett hogy ennyire beindultam Rá... villámgyorsan felpattantam, és a szaunába siettem, hogy lehiggadjak. A szauna egy kis faházban volt a fürdő udvarán, és hála égnek senki sem volt bent, nyugodtan beülhettem lazítani. egy szál törölközőben ami épphogy takarta a puncimat, ültem, és próbáltam valami kevésbé izgató dologra gondolni, mint egy vad szex azzal a bomba pasival. Már majdnem sikerült kikapcsolni az agyam szexre éhező részét, amikor a masszőrsrác megjelent az ajtóban, műszak utáni sziesztára, lazán egy szál törölközőben... azt sem tudtam merre nézzek. persze pont velem szemben kellett leülnie! próbáltam nem tudomást venni róla, hogy ő is ott van. A nagy lazítás közepedte annyira sikerült ellazulnom, hogy a combjaim kissé szétnyíltak, és a rövidke kis törölközőből kivillant selymesen puha csupasz puncim, amit ő természetesen észre is vett. én pedig azt, hogy a törölközője alatt egyre jobban merevedni kezdd a férfiassága. Pillanatok alatt világossá vált, hogy nem csak ő jön be nekem, hanem fordítva is így van. Egymásra néztünk, mindkettőnk tekintetében ott volt a másik teste iránti vágy.... de ezután arca elkomorodott, és csak ennyit mondott: "nem tehetem meg... még bajom is lehet belőle, ha a főnököm megtudja..." és elindult kifelé. Felpattantam a padról és az ajtó elé álltam...Egy pár másodpercig csak álltam előtte, már-már azt gondoltam, teljesen hülyét csináltam magamból... majd a fülébe súgtam: "tőlem nem tudja meg senki...!" szorosan, egymással szemben álltunk az ajtónál, mire Ő némán a törölköző alá bújtatta mindkét kezét és óvatosan végigsímította a bőrömet a combomtól fel egészen a melleimig. Fejemet kissé hátrahajtva szemeimet lehúnyva, egyre szaporább szuszogással jeleztem , hogy kellemes, amit csinál. Ekkor a törölköző illesztését finoman kibontotta, és ott álltam előtte teljesen meztelenül. Lehámoztam derekából a törölközőjét, és végigsimítottam izmos testét. letérdeltem elé, és a számba vettem vágytól duzzadó péniszét. a nyelvemmel játszadozni kezdtem, nyelvem hegyével végignyaltam a egészet.Imádom a számban érezni, ezért vadul kényeztettem ágaskodó férfiasságát.Nagyon izgatott ahogyan egyre hangosabban szuszogott. Teste minden íze jelezte, nem tud ellenállni nekem! Szinte forrt körülöttünk a levegő, és a verejték cseppjei is folytak mindkettőnkről, az ötven fokos szauna és a szituáció kissé megizzasztott minket. Ujjaival lágyan megérintette az arcomat, majd óvatosan a tarkómnál a hajamba túrt kezeivel , majd egyik kezébe összefogta hátul szőke tincseimet, hogy lássa a kéjt az arcomon és lássa, ahogyan a számba tolja péniszét. Nagyon felizgultam, és élveztem a helyzetet. Mivel érezte, hogy nagyon hamar orgazmus közeli állapotba került, és nem akart elmenni, leterítette a törölközőket a földre, és hanyatt fektetett. Először az ujjaival kezdett izgatni, lassan belém hatolt egy, két majd három ujjal, és játszott velem egy kicsit. Aztán a csiklómat kezdte szívogatni, végignyalta a hasam majd a melleimet nyalogatta. Lábaim között feküdve kissé megemelte a térdeimet, és miközben a fülemet harapdálta éreztem hogy a pénisze a csöpögősre nedvesedett szeméremajkaimnál ágaskodik. Aztán óvatos de határozott mozdulattal belém hatolt. Méretes szerszámja kényeztetett minden egyes mozdulatban, én pedig a gyönyörtől szinte remegtem... mindig egy nagy, méretes szerszámra vágytam, ami akkora, hogy szinte már fáj, ha belém hatol. Most megkaptam! Egyre határozottabb csípőmozdulatokkal újra és újra belém hatolt, én pedig hangosan nyögtem és kapkodtam a levegő után. Úgy lángolt a testem, mint még soha. Közben ismét a mellbimbóimat izgatta a szájával, és nekem ez éppen elég volt ahhoz hogy hatalmas lüktetéssekkel kísérve egy óriásit élvezzek! Rettentően tetszett neki, hogy ekkora orgazmusom volt... ekkor kivette szerszámját és a keze segítségével a hasamra és a mellemre élvezett... egy heves, forró csók utána mellém feküdt, és simogatott... nagyon izgalmas volt... a lábaim még hosszú percekig remegtek...az arcom ragyogott, a testem ellazult, és elmondhatom magamról, hogy egy fantasztikusan izgalmas szexben volt részem!
Sikerült lazítanom egy nagyot és remélem hogy még találkozunk a pasival, és megismételjük ezt a felejthetetlen estét!